Perszephoné ünnepe

A pogányság ma ünnepli Perszephonét.  A görög mitológiában ő a termékenység, termés istennőjének, Démétérnek és Zeusznak lánya, Hadész elrabolt felesége. Előfordul Koré vagy Perszephoneia név alatt is. Vitatkoznak arról, hogy hol rabolta el Hádész, mindenesetre épp virágot szedett, mikor megdördült az ég, meghasadt a föld, és a mélyből előbukkanó Hádész fekete, sötétséget fújó lovaival elragadta, amik egy fekete szekeret húztak. Perszephonénak csak sikoltani maradt ideje – azt is csak Hekaté, a Hold istennője hallotta. Héliosz napisten látta is, és a lányát kereső Démétérnek el is mondta:látta, ki volt a tettes, de Zeusz engedte Hádésznak, hogy Perszephonét elrabolja.

Démétér gyászba borult, egy időre az Olümposzon lakó istenekkel is szakított, és az embereknek szentelt templomában élt. Csak úgy volt hajlandó visszatérni, ha Perszephoné az év kétharmad részét vele, és csak a maradékot tölti az Alvilágban, Hádésszal. Perszephonénak ugyanis a föld mélyén kellett maradnia: evett egy gránátalmamagot Hádész kezéből. Perszephoné így az alvilág úrnője: gyakorta megengedi a jó, arra méltó embereknek, hogy az elhunytakat visszavigyék a felszínre. Példaként Orpheusznak is megengedte Eurüdiké feltámasztását – bár abba Hádész is beleegyezett. Vagy Alkésztisz története, aki saját életét áldozta férje helyett: Héraklész addig szorongatta Thanatoszt, a fekete leplű halált, míg az vissza nem adta Alkésztisz életét. Ehhez azonban Perszephoné hozzájárulása is kellett: Héraklész erejét csodálva eleresztette Alkésztiszt, és visszahívta Thanatoszt a föld alá.

 

Forrás: Moly.

 

Kép: Pinterest.

One thought on “Perszephoné ünnepe

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.