Mentsd meg Magad!

A következő írás a hasznaldfel.hu oldalról származik. Egy kedves barátom küldte át Facebookon. Nem mondok semmit, inkább olvassátok…

…Két és fél milliárd másodperc

Ennyi a földi életünk. 2.5 milliárd másodperc. Van, akinek picit több, és van, akinek picit – vagy sokkal – kevesebb. Persze nem tűnik ez olyan kevésnek, de mint a homokszemek, úgy peregnek a másodpercek. Észre sem veszed, és már néhány százzal kevesebb maradt. Holnap ilyenkor már közel százezerrel. És bár sokan a csodára, a nagy lehetőségre, a másik emberre vagy a jobb körülményekre várva úgy úszkálnak életük másodperceinek tengerében, mint Dagobert bácsi az aranytallérjai között, egy nagy különbség azért mégis van: a másodperc-tallérok folyamatosan fogynak. Amit nem költesz el, azt végleg elveszíted. Amit a jó alkalomra várva elmulasztasz megélni, az már soha többé nem lesz a Tied.
…Van egy hajód. Van egy életed. Nem adod el, nem hagyod el, mert szereted. Mégis ott hever a parton kihasználatlanul, mert azt hiszed, hogy aki nem mozdul, az nem kockáztat semmit. De tévedsz. Pont az kockáztatja a legtöbbet, aki nem mer kockáztatni. Mert végül sem Téged, sem senki mást rohadtul nem fog érdekelni, hogy hány vihart sikerült elkerülnöd a parton ácsorogva, hányszor láttál olyan hullámot a tengeren, ami talán veszélyt jelentett volna, vagy hányszor képzelted el magadban, hogy milyen is lehet szabadon hajózni a nyílt vízen. Egyetlen dolog számít majd: az, hogy hajóztál-e valaha, vagy a megfelelő alkalomra várva a hajód lécei és a tested csontjai együtt rohadtak el a parton.

 

Tudom, kemény szavak ezek. De a szavaknak általában nem a nyersesége szokott igazán fájni, hanem az igazságtartalma. A gyenge pontjainkon vagyunk sebezhetőek. A halogatás, az álmok feladása, a tartalom nélküli élet és a kaput könyörtelenül bezáró halál a legtöbb ember számára gyenge pont.

Haladás vagy türelem?

Önismerettel mindannyiunk foglalkozott már valamilyen szinten. Van, aki önszántából tette, és van, akit az élet rákényszerített. Akármelyik úton is jártunk a kettő közül, jó eséllyel kerültünk már olyan helyzetbe, amikor szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy nem kapjuk meg azonnal azt az eredményt, amit szeretnénk. Van, amikor türelemre van szükség. Akkor viszont mi van a „ne várj, mert az életed másodpercei gyorsan leperegnek” szöveggel?
Csak látszólag futunk ellentmondásba ezzel. Olyan ugyanis nincsen, hogy nem történik semmi. Az állandóság illúzió – még a kövek is változnak. Földünk minden élő és élettelennek tartott eleme egy folyamatosan változó, lüktető, formálódó ökoszisztéma része. A kérdés tehát nem az, hogy valaki vagy valami változik-e vagy állandó marad, hanem az, hogy merreváltozik.
Ha ezt megértjük, akkor már azt is könnyen felismerjük, hogy a türelmes várakozásunknak csak akkor van értelme, ha közben vagy mi magunk, vagy valaki más a céljaink felé haladásunkat segíti. Ahogy a természetben is: a ragadozó csak akkor áll lesben, akkor használja a türelem képességét, ha tudja, hogy a préda arrafelé fog menni. Nem sűrűn látni várakozás közben csontvázzá aszott oroszlánokat a gnúk vonulási útjától száz kilométerre, vagy saját hálóján éhen halt pókot az intenzív osztály plafonjának sarkában.

 

Talán Te is hallottál a híressé vált Hudson folyóra való leszállásról. 2009 . január 15-én a US Airways 1549-es járata vadludakkal találkozott, és miután az összes hajtóműve használhatatlanná vált, a pilóta siklórepülésben a folyóra tette le a gépet. Mind a 155 utas túlélte, de elképzelni is nehéz, mi játszódhatott le a landolás közben a halálfélelem által bénult emberek fejében.
Az egyik utas, Ric Elias egy TED előadás keretében mesélt a rémálomnál is durvább élményeiről és arról, hogy mit tanult mindebből. Egy mondata nagyon megragadott: „Csak a rossz borokat gyűjtöm.” Nem várakozik már a megfelelő alkalomra, nem teszi el a jó bort ünnepekre vagy évfordulókra, hanem ha van, aki megissza, akkor kibontja. Mert megértette, hogy minden alkalom különleges, és soha nem tudhatjuk, hogy amit holnapra halasztunk, azt valaha bepótolhatjuk-e. Nem tudhatjuk, hogy mikor jön el az utolsó holnapunk.
„Húsz év múlva sokkal jobban fogod bánni azokat a dolgokat, amiket nem tettél meg, mint azokat, amiket megtettél. Engedd hát ki a vitorlát! Hajózz ki a biztonságos kikötőből! Fogd be a jó szeleket a vitorládba! Kutass! Álmodj! Fedezz Fel!”
(Mark Twain)
Csak azt érdemes halogatnunk, amiről hajlandóak vagyunk végleg lemondani. Igaz ez a céljainkra és az emberi kapcsolatainkra egyaránt. Nem érdemes abban az illúzióban ringatnunk magunkat, hogy bármi is megoldódik majd magától, és az eredmény tetszeni fog nekünk. A legtöbb dolog ugyanis úgy oldódik meg magától, hogy megy a kukába.

 

Vannak persze kivételek, de a Világegyetem nem azért működik, hogy egyetlen személyt kiszolgáljon, egy segget kinyaljon, aki kényelmesen heverészik a csodára várva. Aki viszont felemeli a fenekét, és elindul a céljai felé, az sokszor onnan kap ehhez támogatást, ahonnan nem is számít rá.
A csokipapír fülére rá van nyomtatva a lejárati dátum. A miénkre nincsen, de ettől még nekünk is van olyan. Addig viszont élhetünk teljes, szabad, boldog életet – pont olyat, mint amilyenre már gyermekként is vágytunk.

 

Forrás: innen.

 

Képek: Pixabay.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.