Külső-belső megtisztulás: Újhold a Szűzben – 2017.09.20.

Szerdán, reggel 7 óra 32 perckor születik meg a Szűz jel 27. fokán az Újhold. A Lélek megtisztulásának ideje elkezdődött. Amit most elindítasz, hosszabb távon hozza meg ugyan az eredményt, ám a kitartás birtokában bőven kárpótol az, amit elérsz. Később a Hold tovább halad a Serleg csillagkép felé, amely anyaméh-szimbólum, és ahol megszületnek az új ötletek, tervek, érzések. A fizikai síkon történő rendrakás, rendszerezés (Szűz jel) szükséges ahhoz, hogy megtisztult tudattal s lélekkel valami újat alkothassunk. 

 

Csillagképi értelemben a Szűz fejénél halad a Hold ekkor; azaz minden fejben dől el, az elhatározást azonban változtatásoknak (Szűz-változó jel) is követniük kell! Ahogy a Hold végighalad a csillagképen, úgy éri el először a Szűz Szívét, az Auva csillagot (delta Virginis), azaz szívünkben is érezzük, merre kell haladnunk. Az angyali részt elérve megjelenik a Fentiekkel való kapcsolatteremtés igénye, bátran intézheted Hozzájuk kéréseidet, hogy segítsenek rátalálnod a helyes útra, hogy segítsék a rendrakást – külső és belső szinten egyaránt. Gyógyító szertartásokra is alkalmas nap a szerdai és a csütörtöki is. Csütörtökön eléri égi kísérőnk a Holló csillagképet. Egy korszak mindenképpen le kell, hogy záruljon. Azt, hogy milyen témát érint a lezárás, az elengedés, Te Magad tudod legjobban, de ajánlatos a képletedre egy pillantást vetni és megnézned, melyik területet (horoszkópházadat) érinti a Szűz jel 27. foka.

A holló, mint madár a Halál egyik szimbólumaként is ismert. Valami meghal. A helyén pedig valami más születik. Lezárás, elengedés, ám az új dolgok magjainak elhintése is, amely jövő év tavaszára érik be izgazán. A múltadból csak az időtálló értékeket mentheted át a jövődbe. A Szűz felett ragyog Bereniké haja, amely az áldozathozatal jelképe. Az az áldozat, amit jövődért most meghozol, sokszorosan fog megtérülni a maga idejében.

 

Ha már az elengedés szóba kerül, női olvasóim figyelmébe ajánlom a következő gyakorlatot: ha éppen e napon menstruálsz, képzeld el azt, hogy a vérrel együtt a negatív gondolataid, félelmeid, aggódásod is távozik belőled. A női méh erősen kapcsolódik a kreativitáshoz, a teremtéshez, ám ha korlátozó gondolatok, hitrendszerek vannak Benned, ez alkotókészséged megrekedéséhez és a menzesz fájdalmas, rosszullétekkel történő megéléséhez vezethet. 

 

A Nap és a Hold együttállása érinti a Zavijava (beta Virginis) csillagot, amely merkúri-marsikus jellegével segít mindezeket tudatosítani és ösztöneinket a szellem szolgálatába állítani – ezek segítenek bennünket a célok felé vezető úton. Mivel a Szűznek a Bika-dekanátusát érinti ez az égi esemény, kapkodás, idegbeteg rohanás helyett a lassan, de biztos elvet tanácsos követni. 

 

Az indiai rendszer szerint az Újhold az Uttara Phalguni nevű holdházban születik meg, amely a Naphoz kapcsolódó terület. Ez segíthet minket abban, hogy feladatainkra maradéktalanul összpontosítani tudjunk, egyúttal a bennünk szunnyadó kreatív erőket is felszínre hozhassuk. 

Áldás!

Képek: Pinterest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.