Holdnaptár – 2017.12.07.-08.

Csütörtökön a fogyó fázisában lévő égi kísérőnk az Oroszlán jelben jár, 79%-os láthatósággal, csillagképi helyzetét tekintve a Rák befogadást szimbolizáló ágánál, alatta pedig az Északi Vízikígyó, a Hydra feje látható. Az Oroszlán jelben megjelenik a szenvedély, a büszkeség, és mindaz, amit eddig tettünk, megszilárdul, lévén az Oroszlán fix jel. Itt már saját magunkon uralkodunk, nem másokon, a szándék legalábbis meg kell, hogy legyen. Ez az igazi “királyi feladat!” Kreatív erőink is felébrednek, amelyeket bátran élhetünk meg. Testi szinten a szív és a gerinc tartozik az Oroszlánhoz. Ha az elmúlt napokban éreztél szívtáji fájdalmat, szívritmuszavart, gerincfájdalmat, behatóbban kell foglalkoznod a fenti témakörrel, amelyre ez a két nap remek alkalmat kínál.

Holdunk csillagképi helyzete is hűen tükrözi a feladatot: a Rák csillagképet végigjárja égi szomszédunk, érintve a befogadó ág után a tápláló és elengedő ágat is. Azaz az egó félretétele és a feltétel nélküli szeretet gyakorlása kerül terítékre, egyúttal saját bensőnk, belső ottohunk, templomunk megtalálása és megszentelése következik. Csütörtökön, a délutáni órákban éri el a Hold a Rák csillagkép szemét, vagyis segít meglátni lelkünk legmélyét, felszínre hozni a lehúzó minőségeket. Ezt követően a Rák ollóját is eléri kísérőnk, vagyis ezek levágása kerül sorra.

A Hold és a Nyilas-Vénusz között születik egy trigon, amely mind érzéseinket, mind művészeti ambícióinkat magas fordulatszámon járatja, a tűz elem segítségével kiégethetők az olyan minőségek, mint a felfuvalkodottság és az arcoskodás. Később a Nappal is trigonba kerül Holdunk – a tudatos és tudattalan energiák összehangolhatók, meditálásra, vizualizációs gyakorlatok végzésére kiváló ez az időintervallum (kora délutáni órák).

A Mérleg-Mars és a Nyilas utolsó fokait járó Szaturnusz között születő szextil mindehhez óriási erőt, segítséget ad: legyőzhetjünk önmagunkat (Mars), hogy csak az értékes, időtálló minőségeket vigyük át a következő életszakaszba (Szaturnusz). A Kígyótartó csillagképben, a Tejútra lépett Szaturnusz egyébként is hihetetlenül erős gyógyító energiákkal lát el minket, és ha ezeket a gyakorlatban is alkalmazzuk, védelmet kapunk – az Idő Ura felett ugyanis ott láthatóak a Pajzs csillagai. A Hold és a Skorpió-Jupiter tanító fényszöge, a kvadrát arra figyelmeztet: ne akarjunk mindent azonnal, hagyjunk a dolgainknak kifutási időt – a türelem most mindennél jobban kifizetődő.

Pénteken hajnalban a Hold a Felszálló Holdcsomóval találkozik az Oroszlán jel 18. fokán. Az ekkortájt látott álmok sorsfeladatainkra világítanak rá, egyértelmű szimbólumokkal. Délután a Kos-Uránusszal létrejövő trigonja ismét szokatlan ötleteket, bevillanásokat, felismeréseket hozhat, lehetőséget adva arra, hogy életünk történéseit egy magasabb szintről vizsgálhassuk. Este a Szaturnusszal is trigont hoz létre a Hold. A lélek erősítése mentális gyakorlatok által, saját, belső gátjaink felismerése és ledöntése kerül előtérbe – ekkor a Hold már az Oroszlán jelen belül a Kos-szakaszban jár, vagyis valóban ledönthetjük korlátainkat. Csillagképileg ekkor éri el az Oroszlán Szívét, a Regulus csillagot – a feltétel nlélküli szeretetet nemcsak mások felé, de magunk felé is áramoltatni szükséges.

Az indiai rendszer szerint 7-én a Hold a Pusja, virágzást jelentő szaturnuszi jellegű holdházban jár, szüleinkkel való kapcsolatunk tisztázására, illetve a tőlük hozott hitrendszerek oldására alkalmas nap, majd 8-án az Aszlésa, merkúri energetikát képviselő területre érkezik. Ez a szó kígyót jelent, a kígyó pedig a tudás és a gyógyítás jelképe. E témákat erősíti meg a nyugati rendszer szerinti írás, két olyan nap előtt állunk, amikor a gyógyító energiák rendkívül erőssé válnak. Újjászülethetünk, gondolat-tisztítással gyógyulhatunk.

Áldás!

Képek: Pinterest.

One thought on “Holdnaptár – 2017.12.07.-08.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.