Holdnaptár – 2017.12.05.-06.

Kedden kísérőnk még mindig a Rák Zodiákusban halad, azaz saját jegyében, 95%-os láthatósággal, a fogyó fázisban. A nap folyamán trigont hoz létre a Skorpió-Jupiterrel és a Halak-Neptunusszal, amely királyi fényszög egészen a nap végéig kitart. A varázs működik, érdemes este vizualizációs gyakorlatokat végezni, gyógyításra és bőségre irányuló szertartásokat végezni. Holdunk csillagképi helyzetét tekintve a Tejút peremén jár, a két Iker között, alatta Nimród kinyújtott karja látható. A félreértések tisztázására, átbeszélésére alkalmas időszak ez, a nap folyamán pedig Fentről érkező jelekkel találkozhatsz, amelyek egy régóta gyötrő kérdésre adnak választ. Testvéreinkkel való kapcsolatunk tisztázása is időszerűvé válik.

Este a Hold eléri a halhatatlan ikret, Polluxot, ideje meglátni magunkban is a halhatatlan minőséget, azt, amivel maradéktalanul azonosulni tudunk és ezen az úton haladni. Alatta az Egyszarvú, a Táltos Paripa is ezt üzeni: ugorjunk nagyot, bátran, az Égiek fogják a kezünket!

6-án hajnalban pontosodik be a Hold és a Plútó poláris fényszöge, kísérőnk ekkor már csak 89%-ban látható. Álmaink, amelyek ekkortájt jelentkeznek, a nagy belső lelki átalakulással, transzformációval kapcsolatban hordozhatnak üzeneteket. Reggelre a Kos-Uránusszal és a Mérleg-Marssal alkot kvadrátot égi szomszédunk, amely egyszerre hívja fel a figyelmet arra, hogy hirtelen felindulásból bántsunk meg senkit, hanem emelkedjünk egy picit magasabb szintre és onnan vizsgáljunk mindent, tegyük félre egónk zakatolását (Hold-Uránusz), valamint arra, hogy ösztöneinket emeljük szellemi szintre (Hold-Mars), és ne kezdjünk “vaktában lövöldözni” – később megbánhatjuk.

Szerdán este, nem sokkal 21:30 után a Hold már a szenvedélyes, tüzes Oroszlán jelbe lép. Csillagképileg ekkor érkezik meg a Rák első, befogadást szimbolózáló ágához. Az Oroszlán-Hold szenvedélyt hoz a szerelmi kapcsolatokba, tettvággyal erősít fel minket és alkalmassá tesz a cselekvésre. A Rák befogadó ágánál járva rávilágít, mi az, amit sikerrel integrálhatunk életünkbe és mi az, amit el kell engednünk. Kellő bölcsességgel tudjuk most ezt megtenni, hiszen a Hold alatt ott ragyog ekkor a Hydra, az Északi Vízikígyó feje, amely a bölcs belátást erősíti.

Az indiai rendszer szerint Holdunk 5-én az Ardra, Felszálló Holdcsomó-energetikát képviselő házon vonul át. A szó jelentése: nyirkos, nedves, az alkalmazkodókészség erősödését és a befogadást testesíti meg, de közeli rokonokkal, testvérekkel kapcsolatban is megoldhatunk problémákat. Később a Punarvaszu, jupiteri jellegű házba lép, amely a fény visszatérését jelenti. A lelki erő intenzívebbé válik, bátran ragadhatjuk magunkhoz a kezdeményezést kitartást igénylő dolgokban, nőknél a nőiség erősítését tolja előtérbe. 6-án a Pusja, szaturnuszi típusú területre érkezik a Hold, a kifejezés pedig növekedést, virágzást jelent. Eredetünkkel, gyökereinkkel való foglalkozásra alkalmas nap, a testvérek mellett a szülőkkel, különösen édeanyánkkal való kapcsolatunk átgondolására késztethet bennünket.

Áldás!

Képek: Pinterest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.