Holdnaptár 2017.12.01.-02.

December első napján, pénteken a Hold a Bika jegyében jár, csillagképi értelemben pedig a Cet fejében, a Kos és a Felfelé Úszó Hal erőterében. Immár 93%-ban láthatjuk az égen, 3-án pedig Telihold, amelyről lesz még egy írás.

A belső, megtisztító jellegű munka folytatódik és a felfelé törekvés is, hiszen a Cet a Plejádokra néz, ahol a csodák születnek – gondolataink nagytakarításával, lelkünk megtiszításával a jövő magvait hintjük el. A csillagkép felett még ott látható a Háromszög is, amely nem más, mint a Szentháromság, egyúttal egy erős védelem szimbóluma is. A két csillagkép szorosan összekapcsolódik. A bibliai Jónás három napot töltött a cet gyomrában. Ha úgy éreztük, hogy “szorult helyzetbe” kerültünk, ne essünk kétségbe. “Minden csoda három napig tart!” Viszont ez a három nap rendkívüli energetikával bír saját bensőnk feltérképezésére, a megélések rendszerezésére. Ez segít a levont következtetésekből bölcsességet formálni, amit aztán a gyakorlatba (Bika-földjegy) is átültethetünk.

 

A Bika fix jegy, tehát e stációban törekednünk kell arra, hogy ami működőképes, azt véglegesen stabil talajra állítsuk, az anyagot pedig ne birtokolni, hanem megszentelni akarjuk. Adjunk hálát minden nap azért, amink van! Ez, ahogyan korábban is kitértem rá, a bőség és boldogság bevonzásának leghatásosabb módja. Ne makacs ellenállással, törtetéssel akarjunk célt érni, hanem kitartással. Ha a napokban sokszor fájt a nyakad, “be volt állva”, egy jelzés arra vonatkozóan, hogy kerüljük a túlzott “nyakasságot” – a Bikához egyébként testi szinten a nyak, a tarkó tartoznak.

Szombaton égi szomszédunk még mindig a Bikában halad, és a hajnali órákban trigonnal kapcsolódik a Bak-Plútóhoz. Álmaink saját dolgaink áttranszformálásával kapcsolatos üzeneteket hordozhatnak, érdemes ezeket feljegyezni. Holdunk ekkor már eléri a Bika második dekanátusát, amely a Szűz jel sajátosságait is magán viseli. A helyzetelemzés, az újragondolás folytatódik, a merkúri energetika jelenlétének köszönhetően pedig fontos felismerésekhez juthatunk, ha figyeljük a jeleket. Az égbolton hűséges kísérőnk már csillagképileg is a Bikában jár, alatta pedig az Eridánusz folyó kanyarulata ragyog. A most elvetett gondolat-magok lehet, hogy nem azonnal hoznak termést, de az eredmény annál tartósabb lesz.

Két igen termékeny nap előtt állunk, érdemes tehát ezt az energiát rendeltetésszerűen használni. A növekvő fázisú Hold napjai alatt minden tápanyag sokkal jobban épül a szervezetbe, tehát a túl zsíros, édes ízekkel vigyázzunk, ellenben vitaminokban dús fogásokat bátran fogyasszunk.

Az indiai rendszer szerint a Hold először a Bharani nevű, Vénusz-jellegű holdházon vonul át, amely terület érinti a szerelmi kapcsolatokat, így párunkkal való viszonyunk rendezésének kedvez, majd a Krittika, Nap-típusú házba lép. Itt főleg gyermekeiddel, szüleiddel, idős rokonaiddal való kapcsolatod kerül előtérbe, ha teheted, töltsd ezt a napot családoddal, szeretteiddel, gyermekeiddel.

Áldás!

 

Képek: Pinterest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.