Gyilkos felvonók – megmagyarázhatatlan halálesetek a liftekben

Az ember azt hinné, hogy a mai kor technikai vívmányai biztonságosak, ez korántsem igaz. A felvonókat napi szinten használják emberek milliói, noha akadnak, akik az eszköz helyett inkább a lépcsőzést választják klausztrofóbiájuk vagy sportosságuk miatt, de vannak, akik egyenesen lift-fóbiában szenvednek, félelmük pedig abból táplálkozik, hogy a felvonóban ragadnak vagy lezuhan az eszköz. Noha utóbbi rettegések többsége alaptalan, ám pl. Kínában nem egy olyan eset történt, amikor egy elszabadult vagy éppen megállt lift okozott halálesetet.

 

 

Felmérések szerint az Egyesült Államokban évi 17 milliárd lifthasználatból 27 végződik halálesettel, ezzel szemben a lépcsőkön történt balesetek csaknem 12 ezer halálos áldozatot követelnek. A lifteknél a kisebb sérülések gyakoriak, ezek többségében döntő szerepet kap, amikor a figyelmetlen utas testrészét -leginkább a végtagját- odacsípi a záródó ajtó. Azaz nem a súlyra, a túlterhelődésre kell gondolni, mert legtöbbször nem ez a baj forrása. A teherbírás feltüntetése minden felvonó esetén kötelező, ha pedig bármilyen rendellenes működést tapasztalunk, azonnal jelezni kell az illetékeseknek. Használhatatlanság esetén “üzemen kívül” feliratú táblával kell ellátni és lezárni.

A személy-és teherfelvonók többségét ma már legalább 8 acélkábel rögzíti, így biztonságosnak mondhatók, tehát nincs gond, ha az egyik elszakad, de még akkor sem kell pánikba esnünk, ha ne adj’ Isten mindegyik felmondaná a szolgálatot – ilyenkor automatikusan életbe lép a biztonsági rendszer, amely megakadályozza a szerelvény lezuhanását a liftaknába. Az egyik a fékező rendszer, amely a zuhanó lift nagy sebességét érzékelve vagy a síneket torzítja össze, amelyen a felvonó halad, vagy éket verve a szintek közé teszi azt mozgásképtelenné. A második védelmi vonal pedig az úgynevezett pneumatikus szerkezet, amely afféle lengéscsillapítóként működve csökkenti a liftaknába zuhanás erősségét. Így bár szerezhetünk sérüléseket, de nagy eséllyel élve megússzuk.

EMBERI MULASZTÁS MIATT BEKÖVETKEZETT TRAGÉDIÁK

A felmérések szerint a legtöbb műszaki hiba a liftekkel Kínában fordul elő. Itt a szerkezetek mintegy 7%-a komoly biztonsági kockázatot jelent, de riasztó adat az is, hogy 2014-ben 48 baleset történt felvonók és mozgólépcsők hibás működése miatt, és ebből 36 halállal végződött.

Két éve Zhejang tartományban halt meg egy 21 éves nő, aki egy lakóépület 16. emeletén szállt be a liftbe, ám a fülke váratlanul elindult, anélkül, hogy a kabin ajtaja becsukódott volna. A lift, ahogy emelkedett, a nőt fejénél fogva magával rántotta, és felhúzta egy bizonyos magasságig. Végül a szerencsétlen utas teste beszorult a liftakna fala és a felvonó közé. A tűzoltók kiszabadították, de életét már nem sikerült megmenteni.

Szintén Kínában, 2008-ban történt az a szörnyű baleset, amelyben egy csoport munkás vesztette életét – máig tisztázatlan körülmények között. Az ország keleti részén épülő -már majdnem kész- toronyház 34. emeletén 17 munkás szállt be a liftbe, amely hirtelen zuhanni kezdett, 100 méter magasságot maga mögött hagyva, egyenesen a liftaknába. Szó szerint leszakadt. A munkások közül 7 meghalt, a többieket pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

2015-ben pedig 29 munkás halt szörnyet egy szintén leszakadt felvonóban.

FÉLELEM A LIFTEZÉSTŐL – VAN-E ALAPJA?

A legtöbb ilyen félelem -nem veszik észre, hogy beszorult, nem sietnek a segítségére- alaptalan, ha mégis ilyen eset adódik – megáll két emelet között a szerelvény – szerencsével végződik, mivel a legtöbb felvonóban ott a vészjelző gomb, amely megnyomásával segítséget kérhetünk.

 

 

Akad azonban példa az ellenkezőjére is, ám ez igen ritka eset. 2010-ben egy Georgia államban élő idős házaspár lelte halálát a saját felvonójában. Sherwood és Caroline Wadsworth sokat használta a liftet, amely saját, többszintes családi házukban működött. Ám egy napon az újságkihordó fiú arra lett figyelmes, hogy a pár postaládájában csak gyűlnek a napilapok és levelek. Értesítette a rendőrséget, akik a házba lépve semmi szokatlant nem tapasztaltak, nem volt bűncselekményre utaló jel, ám a lift furcsa pozíciója keltette fel figyelmüket. Miután kihívták a tűzoltókat, megtalálták Sherwood és felesége holttestét a kabinban. A lift beszorult a második és a harmadik szint közé, a szerencsétlenül járt pár szó szerint éhen halt.

Ám Európában is történt halállal végződő liftbaleset. Néhány éve egy 85 éves berlini öregúr éppen sétálni indult este, ám nem lépett ki az épületből – sem a liftből. Miután kinyílt a felvonóajtó a társasház 6. emeletén, a férfi hirtelen a semmibe lépett. Az idős férfi azt hitte, ott áll a felvonó, ám az valójában a földszinten tartózkodott. Az úr 20 métert zuhant és azonnal életét vesztette. A ház lakói közül többen jelezték a karbantartóknak, hogy valami nem stimmel a lifttel, mert előfordult, hogy nem nyíltak rendesen az ajtók, ám az illetékesek nem tettek semmit. Az eset pikantériája, hogy a szörnyethalt férfi fia is épp aznap szólt a lift ügyében, és ígéretet kapott annak két nappal későbbi megjavítására.

2009-ben Ukrajnában történt egy szörnyű baleset. Egy odesszai társasházba hívtak karbantartó brigádot, mert a lift állandóan megállt magától. Az egyik szerelő bemászott a liftaknába, hogy a javítás előtt áramtalanítsa a szerkezetet, ám ekkor a harmadik szintnél napok óta megakadt szerelvény egyszer csak -eddig ismeretlen okok miatt- elszabadult, zuhanni kezdett, és úgy fejezte le a szerencsétlen munkást, akár egy középkori guillotine.

TÚLÉLÉS A FELVONÓBAN

Amennyiben megtörténik, hogy két emelet között ragadtunk, biztosak lehetünk abban, hogy ez még a szerencsésebb eset. Ilyenkor fontos, hogy ne essünk pánikba, ne rugdossuk a szerelvény oldalát, hanem a vészjelző gombbal kérjünk segítséget.

De mi van akkor, ha a lift eszeveszett sebességgel zuhanni kezd…?

A szakértők szerint semmiképpen ne álljunk vagy üljünk, Kapaszkodásra nincs lehetőség, hiszen zuhanáskor úgy érezzük, mintha az űrben lennénk, az alacsony gravitáció sűrűjében. A guggolás és a térdelés sem a legszerencsésebb póz. De akkor mit tegyünk? A szakemberek szerint a legjobb, ha lefekszünk (már ha elférünk és rajtunk kívül senki nem tartózkodik a szerelvényben…). Ebben a testhelyzetben, kezünkkel arcunkat védve nagyobb az esély, hogy sérülésekkel ugyan, de megússzuk a vérfagyasztó zuhanást.

Forrás: Hihetetlen magazin 2016. november

Kép: Pinterest (1), Silicon Elevator (2)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.