Égi naptár – 2018.09.04.

Kedden a Hold saját jegyében, a Rákban halad, az indiai rendszer szerint pedig az Ikrekben, csillagképi értelemben pedig Orion kinyújtott karjánál jár.  Lelkedben megszületik a nyugalom, amely társad a magasztosabb célok felé törekvésben. Őszintén, egyenesen látod át a dolgokat, az önámítást már Te sem látod járható útnak. A Tejút magas szintű energiája jelenik meg a Világban, ezt erősíti a Hold Neptunusszal alkotott trigonja. Vagyis a szeretetet a birtokló, túlóvó formájából az önzetlenség irányába kell átváltoztatnunk.

 

A Rák-Hold, mint víz-érdekeltségű aspektus magával hozza a honnan jöttem-hová tartok témakört, belső otthonunk, templomunk megtalálását. A nap tökéletesen alkalmas elvonulásra, meditációra. E belső világ menedéket, nyugalmat jelenthet, de semmiképpen nem a világ elől történő elrejtőzést. Töltsük fel magunkat relaxációval, jógával, hogy a hét hátralévő részét kellő energiával vigyük végig.

 

 

Testi szinten a gyomor válik érzékennyé, nehéz ételek helyett salátákat, gabonákat fogyasszunk. Azon nőknek, akik épp menstruációjuk előtt járnak, áldásos lehet a bazsarózsa főzetének fogyasztása.

 

E napon már érezhető a Mérleg-Vénusz és a Bak jel végén járó Mars kvadrátja. Ez párkapcsolati, házassági témaköröket tol előtérbe. A fáradtságból, túlhajtszoltságból eredő vitás helyzetek tisztázása higgadt fejjel és diplomáciával lehetséges. Ne a másikon töltsük ki haragunat, feszkónkat, inkább egy csésze tea mellett, nyugodt hangvétellel beszélgessünk.

A Hold az indiai rendszer szerint az Ardra, Sárkányfej-jellegű holdházban vándorol e napon, amely terület erősen kapcsolódik az önfejlesztéshez, tanuláshoz. Leginkább saját személyiségünk, való énünk megismerésében segíthet ez a holdház.

 

Áldás!

 

Kép: Pinterest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.