Égi naptár – 2018.07.03.

Királytrigon van születőben a Rák-Nap, a Skorpió-Jupiter és a Halak-Neptunusz között. A mindent átérző, legintuitívabb jegyeket köti össze a fényszög, vagyis az elkövetkező napokban megérzéseink a szokásosnál jobban kiéleződnek. Jelentkezhetnek látomások, érdekes, furcsa álmok, amelyeket érdemes megjegyezni, mert előrevetíthetnek dolgokat. 

 

A Nap csillagképi értelemben ekkor jár a két Iker, Castor és Pollux között. Pollux a halhatatlan iker, így ezen minőségekre világít rá központi csillagunk, és ezeket kell erősítenünk magunkban. Sikeresen kezdeményezhetünk békülést, de művészi tevékenységeket is. A Jupiter stacionerré válik a Mérleg két serpenyőjét tartó rúdja felett, így a belső igazságok kinyilatkoztatásának is eljött az ideje. 10-én előreindul, érdemes addig is minden nap meditálni, felfedezni lelkünk legmélyét és őszintének maradni önmagunkkal. A Neptunusz pedig a Vízöntő jövőt tisztító habjaiban előkészíti a terepet a régóta dédelgetett álmok valóra váltásának. 

A Hold is bekapcsolódik ebbe a hármasba, hiszen este együttállásba kerül a Neptunusszal, amely a fenti hatásokat tovább erősíti, már-már profetikus meglátásokat, sejtéseket hozva. Azonban legyünk résen: bárki bármit is mond, ne higgyük el azonnal, a megérzéseinkre hallgassunk, így elkerülhető, hogy átverés áldozataivá váljunk. 

 

Eközben az Oroszlán-Merkúr és a Vízöntő-Mars között jön létre poláris fényszögkapcsolat. Bármennyire is azt érezzük, hogy bizonyos dolgokban nekünk van igazunk, ne erőltessük nézeteinket másokra, mert később ez visszaüthet, komoly vitákat szülhet. Ehelyett közeledjünk a másikhoz szeretettel, később pedig ezt a kedvességet visszakapjuk. A Merkúr most éri el a Rák csillagkép szemeit, amely segít meglátni a minket építő dolgokat, a Mars pedig a Bak csillagképben céljaink felé terel – tehát a látszólag ellentétes energia igen jól összedolgozik. Ragadjuk ezt meg és használjuk! 

 

Áldás!

 

Kép: Pinterest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.