Égi naptár – 2018.01.09.-10.

Kedden hajnaban még mindig a Mérleg jegyében halad a Hold, 43%-os láthatósággal a Szűz csillagkép méhében láthatjuk az égbolton. Alatta a Kalász ragyog, a Spica (alpha Virginis) csillag, amely jelzi, hogy tetteink meghozzák a kézzelfogható eredményeket, ha hajlandók vagyunk a munkára. A Szűznek ez már az angyali része, vagyis a Fentiek segítsége fokozottabban érezhető, bátran forduljunk hozzájuk kéréseinkkel, bízzuk rájuk nyomasztó gondjainkat. A csapatmunka a Mérleg jel miatt könnyebben megy, jobban megtalálhatjuk a közös nevezőt másokkal, különösen a párunkkal. 

Még tart égi szomszédunk kvadrátja a Bak-Nappal, Vénusszal és Plútóval, azaz folytatódik a kapcsolataink rendeződése és önmagunk átalakítása. 

 

Reggel 9 óra után kerül szembenállásba a Kos-Uránusszal Holdunk; hangulatingadozásainkat, érzelmi kitöréseinket fogjuk vissza, inkább próbáljuk megtalálni annak okát, hogy miért feszültünk be. Az Uránusz szerencsére segítséget is ad: váratlanul bevillanhat egy kép, egy érzés, amely megmagyarázza a változékonyságunkat. Lehet, hogy terveidben módosítás szükséges, jó, ha gyártasz egy B-tervet is arra az esetre, ha egyértelmű jelek alapján egy kis időre szögre kell akasztanod aktuális projektedet – így elkerülöd a várakozás kényszere miatti frusztrációt és nem fogsz pörögni a témán. 

 

Délután 17 óra körül születik egy szextil a Hold és a Nyilas utolsó fokain járó Merkúr között. Lehetségek bukkannak fel szellemi területen, amelyeket kár lenne veszni hagyni, hiszen alternatív megoldásokat találhatunk, amelyek segítenek tisztába kerülni érzéseinkkel és gondolataikkal, de mindenképpen segítséget kapunk. Plusz érdekesség, hogy a Hold felett ekkor az Ökörhajcsár csillagai ragyognak – az égi tudás Földön történő hasznosítása. 

 

21:05-kor lép át a vizes Skorpió jegyébe hűséges kísérőnk. A legtöbb asztrológus szerint ez a Hold-helyzet rossz, mert hogy esésben van itt az égitest. Csakhogy! Ha már annyira ragaszkodik egy asztrológus ahhoz, hogy ezek “rossz” pozíciók, akkor tudnia illő azt is, hogy ezek a helyzetek jelentik fejlődésünk, érésünk során a kihívásokat! A bolygók a Teremtő kreációi. Ezért nincs bennük semmilyen rossz, káros, veszélyes.

 

A Skorpióban járó Holdnál feladatunk szenvedélyünkkel nem érzelmi függőséget teremteni másokban, hanem a stabil hátteret biztosítani és éreztetni. Múltunk fájó darabkáit végleg levágni magunkról. Átalakulásra, gyökeres változásokra kísérletet tenni. Ebben semmilyen rossz, káros nincs. Sőt, ez előnyünkre válik! Rögtön a jegyváltásakor szextilbe lép a Bak-Szaturnusszal, amely megadja a kitartást és következetességet is ehhez. Szóval, ebben mi is a rossz…?

 

Szerdán a Skorpió-Hold a Halak-Neptunusszal kerül trigonba; megérzéseink hihetetlen mértékben felerősödnek, sokatmondó álmok, látomások jelentkezhetnek, megérzések, különös, véletlennek tűnő egybeesések, belső hangok. Hallgassunk rájuk, mert ezek elvezetnek minket a végső igazsághoz. E fényszög kiválóan alkalmas gyógyításra, a dolgok gyökeréig hatolásra, meditálásra, jógára. 

 

Az indiai rendszer szerint a keddi nap nagy részét a Csitra, marsikus holdházban tölti kísérőnk. Akivel nézeteltérésünk, vitánk volt, most rendezhetjük, valamint a feszültségek sporttal történő levezetésére is jó időszak. Szerdán a Szváti, Északi Holdcsomó típusú területet éri el a Hold; sikeresen végrehajthatjuk azon feladatainkat, amelyeket egyébként szívesen söprünk a szőnyeg alá.

 

Áldás!

 

Képek: Pinterest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.