Betegségek lelki háttere – agyvérzés, stroke (“szélütés”)

Testi szint: agy (kommunikáció, logisztika), véredények, erek (az életerő közlekedési
útvonalai), idegek (hírszerzés).

Tüneti szint: az alaphelyzet tisztázása és értelmezése; gyakori a magas vérnyomás;
hatalmas ütés éri a központot, és véget vet a megszokott életnek („mint akit villám sújtott”);
egy csapásra beüt egy magasabb hatalom; vérrög torlaszol el egy központi véredényt, ami az
adott (testi) oldalon, és általában a szembeesőn is „dugulást” okoz; elveszíteni a női (bal),
illetve a férfias (jobb) oldalunkat; elfordulás
a gátolt oldaltól, ahogy átvitt értelemben már rég megvalósítottuk ezt (rátekintünk arra a
gócra – a bal, illetve a jobb agyféltekében -, amely a gutaütéstől sújtott testféllel ellentétes
oldalon helyezkedik el: az idegpályák kereszteződése); „kormányszinten” lekapcsolni az élet
(test) egyik felét; legmagasabb szinten elrendelt blokád; magas nyomás esetén: boldogan
belemenni mindenféle harcba, csak hogy ne kelljen megvívni az élet döntő csatáját.

Human brain, illustration

Feldolgozás: tudatosítani, hogy az élet melyik (archetípusos) oldala szenved hiányt, s melyik
az, amelyre ezáltal kénytelenek vagyunk rátekinteni; megbékélni az ép oldallal az őselvek
(férfias-női) szerint, hogy annak minden lehetőségét kiaknázzuk; a blokkolt oldal pólusa felé
fordulni, s új életet lehelni belé; ahogy egy kisgyerek megteszi az első lépéseket, ugyanúgy
kell elkezdeni újra bevonni életünkbe ezt az oldalt; tudatosan megélni, hogy mindkét oldalra
szükség van az életben ahhoz, hogy valóban részt vehessünk benne, ahogy szükség van
a lélek mindkét oldalának (női és férfias) megélésére is; megkeresni az elveszett oldalt; az
árnyék, az ellenpólus integrálása; teljesen elmerülni a női oldal mélységeiben (jin) annyit
jelent, mint rálelni a férfias oldal (jang) lényegére, vagyis a behatolás a férfias oldal
(jang) mélységeibe a női oldal Gin) megismeréséhez vezet, lásd: taj csi szimbólum;
tanulmányozzuk a gömbember mítoszát (Platón: Lakoma) aki kettéhasad (az egységes
természet kettéhasad), és az elveszett feleknek ezután folyvást keresniük kell egymást; így
teljesedik be (és mutatkozik meg) a gutaütés és a féloldali bénulás által a „bűnbeesés” és a
legmélyebb archetípus, amely minden ember kezébe adatik (eredendően) az útra.

Feloldás: a házunk (életünk) támasztófalait ért csapást a teljes újrakezdéshez kell
felhasználni; az élet mindkét oldalát be kell fogadni, hogy teljes emberré váljunk.

Ősprincípium: Mars-Uránusz.

Forrás: Ruediger Dahlke: Betegség, mint szimbólum.

Képek: Pinterest.

A kínai gyógyításban a stroke a szél elemmel függ össze, valamint a szélütés elnevezés eredetére is választ kaphatunk.

Egy masszőr írása a Facebookon:

“Az Öt elem tanában a Fa elemhez tartozik az egyik káros tényező a Szél! A Szél /Feng/  lehet külső és belső szél. A külső szél a valós szelet jelent,ami a külsőnket éri. Általában ,hideggel,nedvességgel,hőséggel,szárazsággal együtt érintkezik a testünkkel,a bőrünkkel. Ezeknek a hatását érezhettük magunkon számtalan esetben,megfázás,napszúrás,reumatikus fájdalmak stb… formájában.

Viszont létezik egy belső Szél is! Ezen nem azt kell érteni,mint ahogy természetesen értelmezzük,mégpedig a bélgázokkal kapcsolatosan. Mint ahogy fentebb említettem a Szél a Fa elemhez tartozik és ehhez az elemhez a a szerveink közül a Májat rendelték hozzá. A Májnak több szerepe is van!  A vér tárolása,az inakat uralni,valamint a Qi (Csi) keringtetése és szabályozása.A szervezet jó működéséhez nagyon fontos a szabályozó és egyengető  működés.Így ha a Máj egyengető,szabályozó működésében zavar  lép fel ez kihatással van a Vér és a Qi keringésére.A Máj a Véren keresztül szabályozza az érzelmeket és az elmét,szorosan közreműködve a Szívvel,ami a tudatot irányítja.Emiatt,ha a Máj rendellenesen működik,izgatottság,depresszió,rossz hangulat,szomorúság,sírásra való hajlam,,álmatlanságot,sok álmot,szédülést,ingerlékenységet,fülzúgást,szemkáprázást okozhat.

Ha viszont külső eredetű lelki ingerek érik a szervezetünket,düh,izgatottság,melankólia,ezek is zavarokat okozhatnak a Máj szabályzó szerepében.Ilyen esetekben a Máj ,un. belső szelet termel és ez a belső szél maga előtt tolja a Vért.Számtalanszor érezhettük ,láthattuk,tapasztalhattuk,ha valaki dühös,mérges annak az arc színe egy pillanat alatt piros,vörössé változik. Tehát sokkal több vér kerül az erekbe hirtelen ahogy a Máj nem tudja tartania szabályozó szerepét. Ez a hirtelen vérfeláramlás megterheli az ereket és   ha valami folytán az erek nem egészségesek könnyen bekövetkezhet a stroke.

A kezelések nagy része a Máj normális működésének a visszaállításában történik. Így az említett tünetek megelőzhetők,egy része gyógyíthatók,más része a károsodástól függően mérsékelhető! Emellett idesorolnám a nagymértékű stresszes életmódot is ami egy komplexebb terápiát igényel

És végül is vissza kanyarodnék ezután a magyarázat után az eredeti észrevételemhez. A stroke,agyvérzés,máj és szél kapcsolatához.

Csak használjuk azt a kifejezést,hogy valaki szélütést kapott! Gondolkozott valaki is azon,hogy mi is az a szélütés? Hát itt a magyarázat!! Kódolva van a nyelvünkben. Csodálatos!! Tudhattunk mi is nagyon sokat,csak elfelejtettük,félre raktuk,elhanyagoltuk az ősi tudásunkat.

Remélem érdekes volt megtudnunk,felfedeznünk a szavainkban rejlő útmutatást.

Jó egészséget!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.