A szellemidézés veszélyei

Mindannyiunknak vannak eltávozott szerettei, barátai, és sokunknak fordul meg a fejében, hogy egy-egy nehezebb élethelyzetben ők vajon mit tanácsolnának? Akadnak, akik ilyenkor spiritisztákhoz fordulnak, aki képes kapcsolatba lépni az elhunytakkal egy szeánsz keretein belül. Néhányan azonban minden óvintézkedést figyelmen kívül hagyva egyedül, házilag próbálnak meg kapcsolatot teremteni a holtak lelkével. Ez azonban komoly veszélyekkel járhat. Sőt: még akkor is fennállnak veszélyek, ha szakemberhez fordulunk.

Az Insidious – gonosz lélek (2015) című misztikus horror pontosan erre kívánja felhívni a figyelmet. Tény, hogy rendkívül látványosra sikeredett a film, remek dramaturgiai munkával és lenyűgöző technikai trükkökkel. Azonban a mondanivaló egyértelmű…

Megbotránkozhatnak kedves Olvasóim, hogy ilyen témájú filmeket is nézek, de jó néhány ilyen alkotás pontosan a túlvilág kapujának feszegetését, és ennek veszélyeit dolgozza fel. Így -még ha morbidul is hangzik- tanulhatunk belőle, mielőtt butaságot cselekszünk, amelyek akár tragikus eseményekhez is vezethetnek.

Az alapsztori az, hogy egy fiatal lány, Quinn Brenner megpróbál kapcsolatba lépni halott édesanyjával, Lillith-el. Ennek érdekében felkeres egy Elise nevű médiumot, aki először vonakodik az ötlettől, mondván hogy már idős, megviselik a szeánszok, de végül belemegy a dologba. Quinn minden vágya, hogy színésznő legyen, s ennek érdekében is szeretné édesanyja segítségét kérni. Nem sikerül kapcsolatot létesíteniük a lány anyjával, viszont valaki más átjön a megnyílt kapukon. Elise ezt megérzi, és figyelmezteti a lányt, hogy soha többé ne próbáljon meg kapcsolatba lépni az anyjával. Ezt követően egymást követik a fura és ijesztő események: először Quinnt autóbaleset éri, melynek következtében mindkét lábát eltöri, majdnem meghal a műtőasztalon. Egyedül apja, Sean segítségére számíthat, miután hazakerül a kórházból. Amikor megérkeznek otthonukba, összefutnak a szomszéd idős úrral, Harryvel és annak demenciában szenvedő, fura viselkedésű feleségével, Grace-szel. Az idős hölgy elmondja Quinn-nek, hogy “az ember, aki nem lélegzik, a szobájában várja őt majd, és találkozni fognak.”

Elkezdődnek a hátborzongató események: megjelenik a gonosz lélek, aki egyértelműen a lány lelkét akarja megszerezni magának, kis híján meg is öli Quinnt. Az apa, Sean először nem hisz lányának, de miután saját szemével is meggyőződik arról, hogy Quinn nem csak fantáziál, felkeresi Elise-t, aki végül igent mond arra, hogy segítsen megszabadítani a fiatal lányt a démoni lénytől. A szeánszra a Brenner családnál kerül sor, ám Elise-t váratlanul megtámadja egy másik gonosz lény, egy öregasszony szelleme a “Távolban”, ahogyan ő a másik síkot nevezi. Felkeresi Carl-t, aki régi barátja, szintén médium. A férfi bátorítja Elise-t, hogy használja a képességeit, és ne féljen a túlvilági lényektől, mert ő az élő, ezért hatalma van felettük, le tudja győzni őket. Eközben Brennerék két internetes bloggert hívnak lakásukra, akik szintén parajelenségekkel foglalkoznak, annak reményében, hogy ők talán segíteni tudnak a lányon. Miután kiderül, hogy a gonosz lélek félig már megszerezte Quinn lelkét, kijelentik, hogy ők ehhez már kevesek. A feldúlt apa el akarja zavarni őket, ám ekkor váratlanul megjelenik Elise, aki megkéri Seant és a két bloggert -Specs-et és Tuckert-, hogy segítsenek neki a démon elleni harcban. A szeánsz során az idős médiumot ismét megtámadja az öregasszony szelleme, ám ezúttal nem hátrál meg előle és el is űzi. Találkozik azzal a lélekkel, aki Quinnt szemelte ki magának, ám az nem ereszti a lányt egykönnyen. Quinn -mivel a démon folyamatosan szívja el az életenergiáját- haldoklik. Ekkor a házban néhány nappal azelőtt eltávozott, furcsa viselkedésű idős hölgy, Grace szelleme megsúgja Elise-nek, hogy Quinn naplóját keresse meg és abban megtalálja a választ. Elise egy levelet talál Quinn naplójában, az irományt az édesanya lánya diplomaosztójára szánta – így akart kapcsolatba kerülni vele, üzenni neki. Ekkor Lillith, az anya szelleme is megjelenik a Távolban, megmentve ezzel lánya életét. A démonnal leszámolnak és Quinn újra a régi lesz.

Bár az amerikai horrorokban már mindent kimerítettek, ez a film kevesebb klisét durrant el, mint a többi. Quinnt a 19 éves Stefanie Scott játssza, mégpedig rendkívül hitelesen, de a többi színész -különösen az idős médiumot alakító Lin Shaye– is kitett magáért.

“Ha egy halottat szólítasz, a többi is hallja!” – figyelmezteti Elise Quinnt, amikor a lány nála tett látogatásakor -a film elején- nem sikerül az anyukát elérni, ám valami csontig hatoló félelmet érezni a megjelent démoni energia következtében.

Erre nem figyelnek az amatőr módon kísérletezők, amikor megpróbálják megidézni egy elhunyt szellemét. A megnyílt kapun gyakran jönnek át démoni lények. A filmben a gonosz lélek hosszú ideje bolyongott abban a társasházban, ahol Quinn is élt, és a kapu megnyílásakor rá tudott csatlakozni, és ez majdnem a lány életébe került.

Quinn még aznap este egyedül próbál meg kapcsolatba lépni anyjával, a szellőzőrendszeren keresztül. Hall is valami zajt, és azt hiszi, Lillith jelentkezett be. Ám Elise-nek pár napra rá ijesztő látomása támad; Quinnt látja a sötét Távolban, és megpróbálja kideríteni, ki az, aki meg akarja kaparintani a lány lelkét. A gonosz démon nála is megjelenik és ebből rájön, hogy Quinn azt hiszi, az édesanyjával sikerült kapcsolatba lépnie.

A szellemidézés a neptunuszi minőség alacsonyabb szintű formája. A halottakat hagyni kell a saját síkjukon és nem háborgatni őket. Amennyiben mégis erre szánjuk magunkat, számításba kell vennünk azt, hogy a megidézni kívánt szellemmel együtt más lelkek is átjöhetnek a nyitott kapun, és messze nem biztos, hogy jó szándékkal. Azok a lelkek, akik erőszakos halál áldozatai lettek vagy bármilyen típusú, nem természetes halált haltak (de adott esetben a természetes halállal eltávozottak is), kétségbeesetten keresik a lehetőséget, hogy újra életenergiához jussanak. Ilyenkor hozzákapcsolódhatnak ahhoz, aki szellemidézést folytat, különböző szerencsétlen eseményeket, sőt tragédiákat is hozva az illető életébe.

Személyes tanácsom, hogy hagyjuk a halottakat a saját síkjukon, a kérdéseinkre a válaszokat pedig más utakon keressük. Más az, ha a szellem mindenféle rituálé nélkül megjelenik, ilyenkor rendszerint segítséget kér, vagy ő szeretne nekünk segíteni. Sőt, vannak barátságos szellemek is.

Áldás!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.