3 érv a rendszeres meditáció mellett

Manapság sokan írnak a meditálás, relaxálás pozitív hatásairól, azonban ennek rendszeres gyakorlása jóval összetettebb dolgokat képes elindítani -jó értelemben- életünkben, mint azt gondolnánk. Hazánkban talán a legismertebb az agykontrollos meditáció, amelyet Dr. Domján László honosított meg itthon. Íme, három egyszerű, de nagyszerű érv, hogy minél gyakrabban meditáljunk.

1. Betegségekből való gyógyulás, egészségmegőrzés

A PLOS ONE című tudományos folyóiratban évekkel ezelőtt megjelent tanulmány szerint azok a krónikus betegek, akik naponta gyakorolták a meditációt, sokkal hamarabb léptek a gyógyulás útjára, mint azok, akik nem próbálták ezt. Testünk-lelkünk ellazításával egy magasabb tudatszintre jutunk, ahol megérthetjük fizikai elváltozásaink lelki gyökereit. Így akár “átírhatjuk” a kiváltó okot, történetet, vizualizálhatjuk testünk regenerációját is, így a gyógyulás is hamarabb és könnyebben megy végbe. Gondoljunk csak azokra az esetekre, amikor súlyos rákbetegek találták meg betegségük okát és meggyógyították magukat…

2. Hatékonyabbá tesz

Kutatások támasztják alá, hogy a minden nap meditáló emberek teljesítménye jobb, hatékonyabbak munkavégzésükben, a sportban és minden más életterületen. Könnyebben boldogulnak a mindennapi élet nehézségeinek leküzdésében és az emberi kapcsolataikban jelentkező konfliktushelyzeteket is jobban kezelik.

3. Felszínre kerül a kreativitásod

A meditálás fejleszti az intuíciót, kreativitást -ezek a jobb agyféltekéhez tartozó dolgok. Ha rendszeresen beiktatod életedbe a meditációt, intuitív erőd fejlődésének köszönhetően játszi könnyedséggel találsz válaszokat kérdéseidre, de másoknak is eredményesebben tudsz segíteni. Tehetséged (éneklés, rajzolás, bármilyen más művészeti terület) is felszínre kerülhet, sőt, Magyarországon létezik kimondottan jobb agyféltekés énekoktatás is – éppúgy, ahogyan jobb agyféltekés rajztanfolyamok is.

Képek: Thinkstock.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.